Megérkeztünk az új lakásba ami anyám elvárása szerint az új otthonunk lesz, az édes. Számomra ez a hely nem "otthon", főként nem édes, mert nem érzem magam itt otthon, valami más, valami kell, valami hiányzik...

Mikor elindultunk kocsival, én ültem kívül, ölemben a kiskutyánk, Athos, mellettem anyám, a vezetőülésben pedig Zoli ( mások kedvéért az "apám"). Szóval, elindultunk, az első öt perc néma gyász volt, néma, hangtalan sírás... Még rosszabbul érzem magam, megint előjött bennem a Démoni érzet...

Már lassan kipakolunk, rendezkedünk... Tévé, internet bekötve, holnap ágy-összeszerelés, ruhák kipakolása, zsákokból kiszedni a cuccokat.

Megint írtam, megihletett Yuri körül lebegő különös "boldogság". De ez nem a szokásos volt, valami új... Yuri boldog. Lehet ő neki az igazi? Nem zavar már, túlléptem rajta, kezd az életem a helyes vágányra terelődni :) 

Szöszkével egyre jobb a kapcsolatom, most is azt hiszem Balaton helyett inkább jött nekünk segíteni, bár nem csodálom, mert éppen Leonnal van együtt...

A költözést magát nem bánom, csak azt, hogy életem értelmét ott kellett hagynom... Vajon hiányzom neki? Visszavár? Lehet nem is "gondol" rám, nem vár haza... de nekem akkor is rengeteg jelentett a puszta jelenlétével, titkokat őrző, meleg, barna szemeivel... Még pár évvel ezelőtt csináltattam neki egy bilétát, rajta van a neve és a telefonszámom... Ez alapján már egyszer hazakerült, mikor kiszökött. Szerintem jól tettem hogy elhoztam, levettem róla, Zoli úgy is kidobta volna... Annyira hiányzik... Csak miatta maradtam volna abban a sivár börtönben... 

Annyira ideges vagyok, Kriszti 6 éves kisfia az őrületbe kerget... (felvilágosításképpen, Krisziti, akitől vettünk a lakást, még nem hagyták jóvá a költözését, így 2-3 hétig együtt fogunk lakni...) Úgy érzem hamarosan ideg összeroppanást kapok... Hiányzik a megszokott város, az ismerős utcák...

Szerintem megyek és sétálok egyet, felfedezem a környéket :)

Puszi, Hope

Jó régóta nem jelentkeztem, bár szerintem ez csak nekem tűnt fel :D   Életem legjobb koncertjén vagyok túl!! Márkék felraktak a tömeg tetejére bodysurfulni!!! Egy atom helyes csávó karjaiba estem. Igen, igen, életem legjobb koncertje, pogó, Márk felvett a nyakába, dübörgő dob, gitárszólók...

De a szülinapom az katasztrófa, apám fel sem köszöntött, az ő családjának a részéről nekem nem is volt szülinapom... Tegnap olyan szinten ki voltam majdnem sírva fakadtam... 2 nap és költözöm... ma dobozolom össze a dolgaimat... de kellemes lesz, látni minden  kis apró csecsebecsét, gyermekkori emléket, óvodás rajzot, elsős-másodikos 5* dolgozatot... Lehet túl sok lesz ez nekem...

Éppen Márkkal beszélgetek, tök jó fej, csak a francért nem vagyok hangember... Ezt nem fogom elmagyarázni, érti aki érti.

Pakolok össze, szombaton ugye költözés... Miket nem találok! Gyerekkori rajzok, negyedikes oklevél... Furcsa látni a régi dolgokat, furcsa felfogni, hogy nincs, elmúlt... Holnap letöltök minden zenét ami kell, lesz vagy 30-40, mert 2 hétig nem lesz ott internet, nem is fogok írni, addig majd naplót vezetek. Krisztivel, akitől megvettük a lakást, két hétig egymással fogunk lakni, mert még nem hagyták jóvá a költözését... Egy szobában leszünk addig 3-an... Pont most hallom, ahogy anyuék veszekednek... Olyan jó hallani... Olyan szinten nem alszom már két hete hogy tikkel a jobb szemem, nem alszom, csak bedőlök az ágyba és "elájulok" nem pihenek, borzalmasan érzem magam a bőrömben... Rohadt szarul érzem magam...

Holnap May-el elkísérjük Márkot vizsgázni, remélem sikerül neki :)))

Úgy érzem belül meghaltam... De komolyan.... Mintha csak életre kelt volna bennem Fable egyik regénye a Démoni... Mintha bennem is egy ilyen massza fortyogna, felemésztene, fékeveszetten, a szívem segítségért kiált, oly elhalón. Nem vagyok olyan mint régen, megrémít a változás. Kíváncsi vagyok hány éjszakát fogok végigsírdogálni magányomban. Lehet egyet sem, lehet mindet. Új helyen felébredni, nem a megszokott környezetet látni, de mégis reménnyel felkelni, hogy mindez csak álom volt. Régen reménykedtem, szinte már elhittem, csak álmodok, egyszer felébredek. Nálam nem a remény hal meg utolsóként, még nem is halott, de haldoklik, elcsuklón esedezik, segítsetek... Nem segít senki, sőt, ez nem álom. Sosem fogok felébredni. Tudom, és félek. Megrémít a gyökeres változás.

Yurival mindennek örökre vége, elegem van. Keresek mást, sőt hagyjuk. Nem keresek senkit, ez most furán fog hangzani, de most csak magammal akarok törődni. Morcos vagyok, korán keltem.

De a szomorúság mintha már belém költözött volna, otthon érzi magát. Velem jön mindenhova, elkísér életem eddigi minden szakába. Nem tudok boldog lenni, szomorú vagyok, búskomor. Szinte senki sem tud jönni  a szülinapomra... se Szöszke, Dawe, Márk, Réka, Emm... olyan rossz....

Anyu ma utazott el... én hülye, fel sem keltem, el sem búcsúztam tőle. Yuri meg Leon olyan szinten felidegesítettek... Komolyan elegem van... Nem fogok törődni veled, befejeztem.

Most minden olyan hatást gyakorolt rám, ami egyszerre elvette, és visszahozta az ihletem. Újra tudok írni! Olyan verset írtam, amit nem fogok veletek megosztani. A legmélyebb titkaimat tárnám fel akkor. Nem fogok megbízni mától senkiben. May kell nekem, ennyi. Akármit mondok, pletyka lesz belőle. Nem akarok sem magamnak, sem másnak rosszat. Remélem ma jobb lesz. Bárcsak a mai nap egy fordulópont lenne, ami mindent megváltoztat. Nem merem remélni, nem merek remélni a holnapban. Lehet hogy holnap minden rosszabb lesz, mint most. Félek a holnaptól... de lehet hogy az ismeretlen jót is hozhat magával?!