Boldognak látlak, a harag már eltűnt

Szemed csillogása, számomra is feltűnt

Az én szerencsém kereke, talán fordult párat

Minden egyet tettemnél kifizettem az árat

A géppisztolyos egyén szívembe kilőtte a tárat

Eddig nem tudtam írni, a sors eltört a ceruzámat

De talán boldog vagyok, a múlt nem fáj oly nagyon

Ha meglátlak szívem nem fáj oly nagyot

Túlléptem már, épp eleget kaptam

De amit adtak, azt mindig vissza adtam

Kvittek vagyunk, feleltem tettemre

Megérdemelted, mondtam a fekvő tetemre

A sors akarta ezt, hát így legyen!

Azt álmodtam, valaki fekszik mellettem

De az lehetetlen, mert meghaltam rég

Nem éltem eléggé, úgy éreztem kell még!

Belehaltam abba, amit meg sem tettem

De nem bánom, mert kicsit, de éltem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.