Jó régóta nem jelentkeztem, bár szerintem ez csak nekem tűnt fel :D   Életem legjobb koncertjén vagyok túl!! Márkék felraktak a tömeg tetejére bodysurfulni!!! Egy atom helyes csávó karjaiba estem. Igen, igen, életem legjobb koncertje, pogó, Márk felvett a nyakába, dübörgő dob, gitárszólók...

De a szülinapom az katasztrófa, apám fel sem köszöntött, az ő családjának a részéről nekem nem is volt szülinapom... Tegnap olyan szinten ki voltam majdnem sírva fakadtam... 2 nap és költözöm... ma dobozolom össze a dolgaimat... de kellemes lesz, látni minden  kis apró csecsebecsét, gyermekkori emléket, óvodás rajzot, elsős-másodikos 5* dolgozatot... Lehet túl sok lesz ez nekem...

Éppen Márkkal beszélgetek, tök jó fej, csak a francért nem vagyok hangember... Ezt nem fogom elmagyarázni, érti aki érti.

Pakolok össze, szombaton ugye költözés... Miket nem találok! Gyerekkori rajzok, negyedikes oklevél... Furcsa látni a régi dolgokat, furcsa felfogni, hogy nincs, elmúlt... Holnap letöltök minden zenét ami kell, lesz vagy 30-40, mert 2 hétig nem lesz ott internet, nem is fogok írni, addig majd naplót vezetek. Krisztivel, akitől megvettük a lakást, két hétig egymással fogunk lakni, mert még nem hagyták jóvá a költözését... Egy szobában leszünk addig 3-an... Pont most hallom, ahogy anyuék veszekednek... Olyan jó hallani... Olyan szinten nem alszom már két hete hogy tikkel a jobb szemem, nem alszom, csak bedőlök az ágyba és "elájulok" nem pihenek, borzalmasan érzem magam a bőrömben... Rohadt szarul érzem magam...

Holnap May-el elkísérjük Márkot vizsgázni, remélem sikerül neki :)))

Úgy érzem belül meghaltam... De komolyan.... Mintha csak életre kelt volna bennem Fable egyik regénye a Démoni... Mintha bennem is egy ilyen massza fortyogna, felemésztene, fékeveszetten, a szívem segítségért kiált, oly elhalón. Nem vagyok olyan mint régen, megrémít a változás. Kíváncsi vagyok hány éjszakát fogok végigsírdogálni magányomban. Lehet egyet sem, lehet mindet. Új helyen felébredni, nem a megszokott környezetet látni, de mégis reménnyel felkelni, hogy mindez csak álom volt. Régen reménykedtem, szinte már elhittem, csak álmodok, egyszer felébredek. Nálam nem a remény hal meg utolsóként, még nem is halott, de haldoklik, elcsuklón esedezik, segítsetek... Nem segít senki, sőt, ez nem álom. Sosem fogok felébredni. Tudom, és félek. Megrémít a gyökeres változás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.