Megint írtam, szokásomhoz híven, mikor nem tudok kihez/mihez fordulni a zenémen kívül... Sokszor vagyok egyedül, már megszoktam az érzést... valami egyedülálló romantikát érzek abban, ahogy látom magam: egyedül üldögél, kezében vaskos könyv, minek már csaknem a felénél jár, mellette bögrében gőzölög a citromos fekete tea, amiből nagyot kortyol... könnyen szöknek szemébe, félredobja a eddig olyannyira foglalkoztató regényét, beül a computer elé, megnyitja ezt az oldalt, megnéz egy régi, privát bejegyzést. Ismét, sír, könnyei patakokban folynak nadrágjára. Pulóvere ujjával törli meg barna szemeit. Szomorú. Furcsa csillogás virít kisírt szemeiben. Megtartott titkok, fájó emlékek. Szíve akár egy bezárt láda, amit valaki felnyitott, csodás kincs reményében. Csodás kincs mit benne talált, de az illetőnek nem kellett. Most reméli, talált valakit, akinek megfelel az eltitkolt kincse. Minden bánatával együtt. Reméli, hogy talált valakit, aki teljesíti a kívánságát: "Mond őszintén, tiszta szívből: szeretlek."

Így képzelném el magam kívülről nézve... gyászos, depis, elfullasztó. Megosztom veletek legújabb gondolataimat, jó? Hiszen ki másnak mondanám el... Hiányzik, el sem tudjátok mennyire felemelő érzés volt, mikor megfogta a kezem... Mikor megkért, "ne haragudj"... Istenem, de átélném újra!

Mert sokszor nem csak nekem kell bátorítás.

Vége már, minden érzés alábbhagyott

Nélküled, de az érzés újfent elkapott

Igaz volt, egyszer fordul minden jóra

Nem volt szükség oktatásra, sem bátorító szóra

Kérdeztem másoktól, mért kellett így lennie?!

A Sors akarta így, valakinek mindig el kell mennie

De jönnek helyettük újak, nem bánatot hoznak

Hanem örömet, s olykor szerelmet okoznak.

Ezek a szavak kísérjenek egész életedben,

Visszhangzon a fejedben, szívedben, egész lelkedben.

Kétségekkel, kérdésekkel, mire csak te adhatsz választ. ♥

El sem hiszem, újra elragadt az érzés

Válasz nincs, de annál több a kérdés

Vajon te viszont kedvelsz, nem vagyok egyedül?

Segítesz az utamon, vagy egymagam megyek keresztül?

Vajon ott leszel velem, mikor könny gördül le arcomon?

Ha el kell mennem, vajon elkísérsz az utamon?

Nem tudok mit írni, minden kavarog bennem

Ha te jársz a fejemben, nehéz ésszerűnek lennem...

Nem haragszom, hidd el, mikor megcsókoltál

Egy világ omlott össze bennem, amit újra  össze raktál

Nem akarom ebbe magam, annyira beleélni

Csak álmodni tudok, s az álmomban remélni

Lehet megint hülye voltam, és elhamarkodtam?

Lehet ez neked semmit, csak a buta libát játszottam?

Akivel köztudottan szórakozni lehet

Két szép szó, a móka máris mehet

Kérlek, mond hogy nem játszottál, had bízhassak benned

Kérlek válaszolj, ne kelljen elmenned...

I'm in love...

Sokszor azt hittem, innen nem vezet már út

Ha magam elé tekintek, félek, ebből nincs kiút

Kérlek ölelj át, többet nem kérhetek

Miért kérem ezt tőled, magam sem érthetem.

 Egy dolgot, máig meg nem értek... Miért szeretlek téged?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.